Régen volt már frissítve a blog, ezt tudjátok be annak, hogy az utóbbi hetekben minden időmet lefoglalta a bulira való készülődés. Leírnám akkor a tapasztalataimat.
A szervezés ezúttal teljesen másképp folyt mint régen, több dolog is közbejött. Ilyen volt például mikor a buli előtt egy hónappal kiderült, hogy a két fullon előadó mégsem tud jönni, ezért őket sürgősen le kellett cserélni. Ebben sokat segített ez a blog (ajánlom minden szervezőnek), mert itt szavazásra tudtuk bocsájtani a dolgot. A szavazás elképesztően magas részvételi aránnyal végül DNA-t hozta ki nyertesnek. Itt már azt gondoltuk, hogy nagyon sokan lesznek a bulin, ha ennyi embert érint a kérdés.
Később az elővételes jegyfogyásból méginkább arra tudtunk következtetni, hogy túlszárnyaljuk a tavalyi Astrix & Friends bulinkat is. Mivel idén bevezettük a Ticketportál országos és internetes jegyelővételes rendszerét, képet kaptunk arról honnan érkeznek vendégeink. Még Dubai-ból is vettek a bulira jegyet! Mivel a hónapban a miénk volt az egyetlen nagyobb buli, ezért már csak az időjárás tudott volna keresztbe tenni. Folyamatosan néztük a jelentéseket, de még szerdán is azt mondták, hogy hétvégén 30 fok várható ezért a partisátrat végül nem vettük igénybe.
A rendezvény előtti utólsó napok az engedélyek beszerzésével, folyamatos helyszínszemlével és megbeszélésekkel teltek. A helyi polgármesternél rendesen leizzadtunk a váróteremben mire kijött a jegyző egy óra telefonálgatás után és közölte, hogy minden rendben van. Lassan minden összeért, meglett a hotdogárus, jelentkeztek testfestők a bulira, majd három shop is lefoglalta az árusítóhelyet. Megvolt a partybusz, beazonosítottuk a volánbusz legközelebbi megállóhelyét is. Mivel a Cökxpon május 9-én nem ért rá, megegyeztünk a Trixx-el, hogy ők csinálják meg a chillt. Halásztelken több mint tíz éves tapasztalatuk van ebben, ezért nyugodtan bíztuk rájuk ezt a munkát.
A buli aztán teljesen simán ment le, semmilyen attrocitás nem volt, a tavalyi 2 kilométeres kocsisor is elmaradt köszönhetően a nagy parkolóhelynek és a sok kocsirendezőnek. Mivelhogy két beléptetőpontot csináltunk duplaannyi jegyszedővel, ezért a bejutás is problémamentes volt. Idén külön embert béreltem az előadók szállítgatására is (a sok fellépő miatt összesen 11 fuvart kellett teljesíteni), így több időm maradt a videófelvételre mint általában. Remélem ez majd lejön ha megnézitek a klippet.
A visszajelzések a partiról a fórumon 99%-ban pozitívak, egyedül a szeméttel volt gondja mindenkinek. Idén is négy embert alkalmaztunk erre a munkára, de sajnos a szemeteszsákok idő előtt elfogytak, így valóban nem volt szép látvány a tánctér a buli végére. Amúgy a szervezéssel, dekóval, hanggal, büfével, fellépőkkel, a hellyel és legfőképp a hangulattal érzésem szerint mindenki elégedett volt.
Sajnos a végeredmény egyáltalán nem az lett végül amire számítottunk. Fele ember jött csak el, mint tavaly és ennek is a nagyrésze elővételes és reggeli jegy volt. Igazából még mindig fogalmam sincs miért voltak ennyire kevesen, hisz minden adott volt: jó idő, konkurens bulik teljes hiánya, sok és sokféle stílusú fellépő, szép helyszín. Talán a válság miatt nincs pénzük az embereknek? A nagyobb baj ami csak pár napja derült ki, hogy a hangbemérés ellenére mégis ki lehetett hallani a bulit a környező házakban így ezen a helyen többet már nem rendezhetünk partit. Legközelebb valószínüleg visszatérünk a jól bevált Kardos-tanyához. Mindenesetre köszönjük mindenkinek aki eljött és / vagy segített a rendezvény lebonyolításában!
És végül vessétek szemeiteket a hivatalos videóklippre és mondjátok el véleményeteket alant.